Parajd

Parajd a Görgényi-havasok lábánál, festői környezetben fekvő település, mindössze 6 km-re a nemzetközileg elismert szovátai fürdőközponttól. Hírnevének megalapozásában hatalmas szerepet jatszik az altalajában nyugvó hatalmas sótömzs, amely helyenként a felszínre bukkan, mesebeli képzödményeket alkotva.

Fő turisztikai vonzereje a látogatható sóbányája és a szomszédságában kialakított korszerű sós fürdők. De a látnivalók tára sokkal gazdagabb. A parajdi Lepke-ház csak egyike ezeknek, ahol a látogatók számtalan exotikus, más földrészeken honos pillangót csodálhatnak meg. Szintén Parajdon kereshető fel Áprily Lajos költő emlékháza, aki a településen töltötte gyerekkorának jónéhány évét. Az aktívabb pihenésre vágyok pedig felkereshetik a felszíni sóformákba gazdag és látványos Sószorost vagy barangolhatnak a települést körülölelő meseszép természeti környezetben felkeresve a legendákba burkolózó Rapsoné várát és annak bukolikus környezetét.

Aki télen keresi fel a települést az sem fog csalódni, hiszen a sóbánya télen is látogatható, és a Sebelin Panziótól mindössze néhány kilóméterre több különböző igényeket kielégítő síközpont is működik.

A településen kerül megrendezésre minden év szeptember végén a már rendhagyó gasztronómia eseménynek tekinthető Töltött Káposzta Fesztivál, amely látogatók ezreit vonza a környékről és határokon túlról.

A parajdi sóbánya és a sóbányászat története

Parajd hírnevét az itt található kősó (halit) alapozta meg, melyek keletkezésében jelentős geológiai folyamatok játszottak szerepet. A kősó képlékenységéből adódóan diapír redőket alkot és néhol a felszínre is bukkan (Sóhát). A történelmi források alátámasztják, hogy a sókitermelés nyomai a római korig nyúlnak vissza. Az őket követő vándor népek (hunok,avarok) idején a kitermelés szünetel, de a magyarok bejövetele után ismét virágzik. Az itt letelepedett székelyek szabad kitermelésnek örvendtek, mely kiváltságot a fejedelemség korában igyekeztek elvenni tőlük. A Habsburgok is kisajátították a só használati jogát, és a kitermelés terén jelentős újításokat vezettek be. Az 1940-es években a só a román állam tulajdonába került és ekkor vezették be első ízben a robbantásos kitermelést is. A földalatti gyógykezelést 1960-ban vezették be, felismerve a bányaklíma jótékony hatását a légúti megbetegedések terén. 1980-tól a kezelés az 120m-rel a felszín alatt, az 50-es szinten folyik, ahova a látogatókat autobusz szállítja le egy 1250m hosszú alaguton keresztül.